PannErgy honlapja       Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft.

 

 

68-as kör a záró napon! Rolandnak nem fekszik a vegyes játék!


2011 július 25

Roland Beroun

Érdekes dolog történt Rolandal a SOKOLOV PGA CZECH MASTERS 2011 BY MP SHOT CR rendezésü versenyén! A három versenynap első és második napján vegyes flight-okat indítottak a szervezők, amivel az amatőröknek szerettek volna kedveskedni! Az első napon a Rolival két amatőr, és egy profi játékos indult! A játékidő 7-órásra sikeredett, volt aki szerencsésebb volt ennél, de ez csak a szerencsének köszönhető! Rolandnak nem sikerültek a Birdie puttok, talán az amúgy is nagyon lassú játékban már nem volt elég körültekintő, így elmaradt a precízitás. A Bogey viszont nem kerülte el, így +5 lett a vége! A második nap szinte megismétlődött minden, egy 6-órás játékkal, és Roland elmondása szerint a sok labdakeresés, és a lassú játék teljesen felőrölte, és nem tudott koncentrálni a saját játékára! A második nap+6.

A Harmadik napon Profi körülmények között, két profi játékossal 4-óra 15perces játékidővel mentek végig a pályán, és Roland újra a kiváló játékát hozta amit az idén többször is bemutatott -4-es (68) fantasztikus kört produkált! Tanulságos eset ez a számunkra, mert ez a vegyes játékforma nem fekszik a Rolandnak. Tudomásul vettük a kiírás szerinti beosztást, mert a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az amatőr játékosokra, és azzal hogy az amatőrök profikkal játszhatnak több kört is akár,azzal népszerüsítik, és emelik az amatőr versenyek rangját!

Szép volt Roli, Ismét erősödtél, és újabb tapasztalattal lettél gazdagabb!

Hahn Árpád