www.golfoktato.hu


Hahn Árpád "Pro" golfoktató és -versenyző vagyok. Pakson születtem 1965. 03. 12-én. Gyermekkorom óta életem része a sport. A labdarúgásban elért sikerek után - magyar bajnok és kupagyőztes, háromszoros bajnoki ezüstérmes, ötszörös válogatott voltam, 250 első osztályú mérkőzésen vettem részt - térdsérülésem miatt le kellett zárnom életemnek ezt a szakaszát.

Ugyanakkor már focizás közben is érdekelt a golf. Évekig Németországban dolgoztam, itt vetettem bele magam nagy lelkesedéssel a golfjáték rejtelmeibe. Fiammal, Rolanddal láttuk, hogyan gyakorolnak a golfozók a lakhelyünk közelében lévő golfpályán. Lementünk, kipróbáltuk, és mindketten - önmagunkat is meglepve - könnyedén ütöttünk. Az ottani edző Rolandot kifejezetten tehetségesnek ítélte, és foglalkozni kezdett vele, én pedig attól a naptól kezdve minden áldott hajnalban a helyi focipályán gyakoroltam, hétvégén pedig jártam a Bajor pályákat. Kint +10-es HCP körüli szintet értem el.

Hazatérésem után Gödön tagja lehettem az akkor nyitó 5 csillagos szálloda és 18 szakaszos golfpálya "kezdő csapatának", azóta minden energiámmal a golfra koncentrálok. Elvégeztem a Tringer László vezette 3 éves profi golfoktatói képzést, ami Európa-szerte elismert végzettséget adott (PGA PRO).

Számos tehetséges fiatalt indítottam el golfversenyzői pályafutásán. Tanítványaim (a teljesség igénye nélkül): Lugosi Tamás (Magyar Kupagyőztes, Magyar Nyílt Bajnok), Lugosi Balázs, Jedlicska Zoltán, Amin Najati, Herr Tamás, Eiring Kristóf (ők a jövő bajnokai), és nem kevés büszkeséggel tölt el, hogy fiamat, Hahn Rolandot (aki Magyar Kupagyőztes, Magyar Junior Bajnok, 2007-ben az év junior golfozója) is én edzem, neki jelenleg 1,5 a HCP-je.

A versenyzésre felkészített fiatal korosztály edzése csak egyik része munkámnak. Emellett egyéni és csoportos formában "hobbi" golfozókat is oktatok, korosztályra való tekintet nélkül. Nagy örömmel tölt el, amikor látom, hogy egy kezdő játékos hogyan formálódik a munkám során egyre ügyesebbé, eredményesebbé, és hogyan alakul át egyre lelkesebb golfozóvá.

Oktatói munkám mellett, amikor csak lehetőségem van rá, én magam is edzek, versenyzek. Hosszútávú terveim vannak a golffal, hiszen ezt a sportot élethosszig lehet űzni.

Megtanítalak a golf minden titkára, hogy igazán élvezhesd a játékot!

Honlapom elérhetősége: www.golfoktato.hu . Honlapomon friss híreket, cikkeket olvashatsz a golfról, a szabályokról, ütőkről, labdákról és egyéb felszerelésekről, találhatsz golf képgalériát és golf oktatási anyagokat is.